Hazaértünk és belevetettük magunkat a hétköznapokba.
Noyával szine minden nap beszélek, sokszor találkozunk Budapesten, ha errefelé van dolga. Azt hiszem, elmondhatom, hogy ő végre ismer egy kicsit. Érdekes, hogy minden igaznak hitt barátságom az együtt lakással ment tönkre, s Noyával így kezdődött. Nincsenek titkaink egymás előtt, s szemtől szemben képesek vagyunk kritikusnak lenni a másikkal akkor is, ha nem kellemes a másik félnek hallani hibáit.
Sajnos állást még mindig nem találtam, de folyamatosan keresek és remélem, hogy itthon dolgozhatom egy darabig. Nem akarok most külföldre menni. Szeretem a hazám, élvezem az itthonlét minden pillanatát. Hetente többször járok le mamáékhoz segíteni, viszem őket orvoshoz, ápolom és felügyelem papát.
Bár nincs még munkám, ezért dolgozni nem járhatok biciklivel, mégis minden nap 60-70km-t tekerek a városban különböző programok okán. Egyre több biciklistát van alkalmam megismerni, akikkel túrázni voltam már nem is egyszer, bringa konyhán is megjelenek, ha van rá lehetőségem, s próbálom elsajátítani a tudást, hogy minél több dolgot meg tudjak szerelni magamtól is.
Néhány havernak főzök délutánonként, ha van kedvem és időm. Ez azért jó, mert kizárólag önmagamra nem koszolnék be lábost, de jó hangulattal szívesen vendégül látom őket és étvágyam is nagyobb.
A magánéletem is kezd rendbe jönni talán, s a sok stressz mellett, napi rendszeres mozgással kiegyensúlyozottabb vagyok, mint bármikor korábban.
Voltak idők, mikor rettegtem az egyedülléttől... mára kialakítottam élvezetesen magányos életem, s minden napot élvezek. Megtanultam repülni a szabadság szárnyán, s rájöttem, hogy ez sem rosszabb, mint a társas élet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése