2009. augusztus 8., szombat

Nyugalomban

:Dddd
Kedd esténként 'movies on the green' program van Hyannis-ban, ami ingyenes parogram a látogatók számára. Minden alkalommal rajzfilmeket vetitenek, s az emberek takarókon ülve nézik a vetitő vásznat. Mi is elmentünk, s rettentő hangulatos volt. A Kungfu Pandát adták, s mivel ezt még nem láttam a Walt Disney-k közül, élveztem is.
Szerda este ismét dayoff-om volt Tallel. Elmentünk mára már szokásosnak mondható szórakotőhelyünkre Hyannis-ba. Azt hittük, csak nekünk van szabadnapunk, de kiderült, hogy ez nem igy van, s találkoztunk munkatársaink nagyrészével a városban. Táncoltunk, beszélgettünk sokat. Másnap elmentünk a beachre, ettünk fagylaltot, vásárolgattunk.
Este lelepleződtek a Secret Friend-ek! Az enyém Sath volt, aminek nagyon örültem, mert vele egyébként is jóban vagyok. Rengeteg dologgal lepett mag a két hét alatt. Legszebb ajándékom persze ő maga volt, de rettentő jólesett, mikor egy fárasztó napomon a flagpol végén hirtelen megjelent Tal és Fiona egy-egy lóval és közölték, hogy most egy esti tereplovaglás az ajándékom titkos barásdtomtól. Rettentő jólesett a többi egyéb gondoskodó figyelmsség is, melyek nem sablon ajándékok voltak, hanem kreativ meglepik. :)
Elérkezett a 3. session vége is, ami megállithatatlanul jelzi az idő múlását...
Ez az első hely külföldön, ahol igazán jólérzem magam. Egyre többt bszélek. Napról napra többet és helyesebben. Remélem, az itt kötött új ismerettségek a tábor után sem vesznek el, s talán jövő nyáron is visszajövök Cap Cod csodálatos táborába munkatársnak.
Délutánonként, ha Tal nem igényel segitséget, Lidia és én úszunk a tábor tavában és legutóbb Juan elvitt minket motorcsónakozni is. Nagyon élveztem. Egyfejta szabadságot ad a szél suhogó hangja, a viz közelsége és persze a kedves társaság. :)
Holnap végre feltölthetem az összes eddig elmaradt fotót. Nem is emlékszem már, melyik mikor készült - a napok összefolynak. Egyre barnább vagyok, bár ez annyira nem látható a fotókon. :P

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése