Rettenetesen nehéz... napjaink szinte egybe forrnak, tova repülnek.
A ránkbizott feladatokat lelkiismeretesen látjuk el Enivel - George és Jassye el is ismeri munkánk, sokszor korábban végzünk, hisz a napi feladatot teljesitettük. Egyre jobban szeretnek minket munkatásraink és a táborozó gyerekek érdeklődését is felkeltettük származásunkkal, udvarias viselkedésünkkel, állandó jókedvünkkel. Ma nem jutott hely nekem szokásos asztalunknál, s ezt észrevéve egy csapat táborozó invitált társaságukhoz. Nevemet tudták, sok kérdést tettek fel, alig tudtam megenni reggelim is. :)
A maitenance csapat összeállt. A hangulat jó, kár hogy mind magyarok vagyunk főnökeinket leszámitva... :( Mark volt az egyedüli angol, de őt munkaerőhiány miatt áttették a konyhára, s Dóri csatlakozott hozzánk. Ezzel nem lenne gond, de a karbantartó munka megköveteli az erős fizikumot, mig a konyha nem felstéstlenül.
Esténként fáradt pillanataimban rengeteg gondolat kavarog bennem, de energiám már nem marad arra, hogy papirra vessem. A honvágy és otthon váró lét bizonytalanság hadat üzen egymásnak. Nem tudom, hogy otthon akarok e dolgozni a továbbiakban, vagy folytassam világ látást.
Az amerikai kultúra megismerése vegyes érzelmekkel tölt el. Sok dolog tetszik benne. Befogadók, érdeklődők, kedvesek és őszinték, de kapcsolataik rendkivül felületesek.
Hiányzik otthoni önállóságom, kevesebb kötöttséggel járó éltem - mégis eljátszom a gondolattal, hogy milyen lenne itt normális munkát válalni egy két évre. Legjobban a szabadságom hiányzik azt hiszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése